Nagy József (1919 - 1989)
1919. január 22-én Tarnaörsön született. feleségével 1950-ben kötött házasságot. Az elemi és polgári iskolák után az Egri Érseki Tanítóképzőt végezte el. Az Apáczai Csere János Főiskolán magyar-történelem szakos diplomát szerzett. Népművelés szaktanfolyamot végzett a Fővárosi Népművelési Intézetben. Pályafutását 1940-ben kezdte a Fővárosi Népművelési Intézetben. A katonai szolgálat idején hadifogságba került. Hazatérése után, 1946-tól a Magyar Vöröskereszt munkatársa volt. 1950-től tanító-népművelő főelőadóként dolgozott. 1952-től 1957-ig magyar-történelem szakos tanár, iletve igazgatóhelyettes Nagykátán. 1957 márciusában internálták. Ez év szeptemberétől 1974-ig a Sződligeti Általános Iskola tanára. 1974-től munkája Dunakeszihez kötötte, a 2.sz. Általános Iskolában (ma Széchenyi István Általános Iskola), majd 1978-tól iskolánkban, ahol szaktanári munkája mellett létrehozta az iskola könyvtárát. 1980. október 31-én vonult nyugállományba. Ebben az évben Miniszteri Dicséretet kapott. Nyugdíjasként még több éven keresztül volt iskolánk megbecsült pedagógusa. Hobbija a zene volt. 1989. június 26-án hunyt el.