Maár Tihamérné

Maár Tihamérné, született Weninger Irma iskola igazgató-helyettes (1921-2001)
Maár Tihamérné 1920-ben született Mezőtúron. 1940-ben végezte el a Tanítóképzőt, Debrecenben, 1941-42-ben házitanító volt, majd Pilisújtanyán osztatlan iskolában 72 gyermeket tanított. 1942-ben Almaszegre került, itt ment férjhez és született első gyermeke 1944-ben. Férje 1946-ban, ő maga egy évvel később került Dunakeszire az MTH intézetbe. Tanított a 3. Sz. Általános Iskolában, majd 1952 és 1954 között a váci MTH-iskolában is. Közben 1951-től 1954-ig a Tanárképző Főiskolán elvégezte a matematika-fizika szakot,  majd 1955-től 1976-ig újra a 3.sz. Általános Iskolában tanított, ahol 1963-1976 között igazgató-helyettes volt. Ebben az évben vonult nyugdíjba, de a későbbiekben is tanított a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában egészen 1996-ig. Számos szakmai kitüntetésben részesült: Miniszteri Dicséret (1968), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1972), Szolgálati emlékérem (1976), 60 éves diploma (2001). 1958-tól elváltan nevelte három gyermekét. Maár Tihamérné 2001-ben hunyt el, tanítványai mindig szeretettel vették körül.

(Dunakeszi arcképcsarnok)